Az utóbbi napokban sokat gondolkoztam a témán. Váratlanul rengeteg szabadidőm lett, gondoltam kiélem a kreativitásomat abban, amiben személy szerint a legjobban ki tudom élni, azaz a programozásban.
Tanultam az elmúlt időszakban rengeteg új technikát, amivel gyönyörű dolgokat tudok elérni. Ezeket szerettem volna kipróbálni egy játék keretein belül. Viszont nem az volt a célom, hogy az ezredik kutyacicamókusneveldét hozzam létre, hanem valami olyat, amire igény is van és saját módján hiánypótló. Az ötletelés sem számított egyszerű feladatnak.
Itt kell elmondanom azt, hogy volt már stratégiai játékom a neten pár éve, relatív nagy népszerűséggel, üzemeltettem már tematikus fórumokat, portálokat. De, ahogy mondtam, ezeknek már pár éve. hogy mi történt azóta? Egy szó: FACEBOOK
Rengetegen vagyunk olyanok, akik a neveldék, szöveges stratégiai játékok, főrumok korszakában nőttünk fel az interneten. Ott volt nekünk a Hősemberképző, a Teveclub, a Slaveland, stratégiából a Stratega és társai, főrumból az SG és az Index. Hanyatlanak... Hanyatlanak annak ellenére, hogy elnézve a minőségük cseppet sem változott, viszont egy olyan korban voltak népszerűek, amikor még volt létjogosultsága az ilyen programoknak. Nem volt még facebook, nem lógott még ott mindenki. Csak egy szétgányolt, gagyi Myvip-ünk volt, és MSN-en tartottuk a kapcsolatot a barátokkal.
Anno majd' minden ismerősömnek volt valamilyen kisállata, amit kitartóan nevelgetett a szájbertérben. Most nem tudnék szerintem ilyen embert előkeríteni. Befutott a nagyhal, a facebook. Ezért haragszom rá valahol baromira, holott én is rendszeresen használom.
Az interneten töltött idő a mai társadalom 90%-ánál túlnyomó részben a facebookon telik el. Nem barangolnak oldalról oldalra, mint régen, minden egy helyen van, mondhatnánk. Így is van. Minden egy helyen van, ami ebből a szempontból sokkal inkább negatívum, mint előny.
Mit csinál korunk weboldal tulajdonosa? Elkészíti a weboldalát, népszerűsíti, lájkoltatja facebookon, hogy eljusson több emberhez is, töretlenül tölti fel rá a tartalmat, vagy fejleszti a programot, majd ahogy látja a siralmas látogatottsági statisztikákat, szépen lassan elkopik a lelkesedés, felhagy az oldallal, nem csinálja tovább és kész is van a "netszemét". Sokunknak nem ér meg többheti, többhavi munkát az, hogy utána legyen egy 10 fős kemény mag. Szomorú...
Ha a jóember alkotni akar valami maradandót manapság, amit sok szenvedés árán, de talán fel tud futtatni a neten non-profit, esetleg reklámból élő oldalként, akkor nagyon innovatívnak kell lennie, mert egyébként nem fogja tudni megfogni a célközönséget. Az ötleten a hangsúly, csak utána jön a precíz, kiváló munka...
2012. augusztus 5., vasárnap
2011. december 20., kedd
Miért szeret a programozó programozni...
Egy újabb szubjektív jellegű bejegyzéssel jelentkezem. Egy újabb olyan poszttal, amiben csak filozofálás van, semmi konkrétum a webprogramozással kapcsolatban, de megnyugodhat mindenki, majd jön az is szépen lassan.
Utóbbi időben sokan kérdezték tőlem, hogy miért szeretem annyira a programozást. Hogy lehet valakinek olyan hobbija, ami nagyrészt arról szól, hogy a monitoron bámulja a látszólag érthetetlen nyelven írt szöveget az ember. Ennyit lát belőle a külső szemlélő. Egy sokszínű "szövegszerkesztőt", amiben olyan karakterek vannak kupacra halmozva, aminek nagy részét nem is tudja, milyen billentyűkombinációval kell megjeleníteni. Másik lehetőség, hogy nem is ismeri ezeket a speciális karaktereket. :)
Emlékszem, egyszer egy rokonom akkor nyitott be hozzám, mikor épp melóztam. Mondta, hogy szeretné megnézni, hogy néz ki a fejlesztés folyamata. Saját bevallása szerint csalódott. Annyit látott, hogy kávét szürcsölgetve, váltogattam az ablakok között és ide-oda bepötyögtem pár sor kódot. Azt hitte csórikám, úgy néz ki a programozás, ahogy a tévében mutatják nekünk a hackereket. Fekete háttér, zöld karakterek, eszméletlenül gyors folyamatos gépelés. Ezek után kontárnak nézik azt, akik egy több ezer sorból álló programot nem egy levegővel és nem folyamatosan írja le, hanem kívülről befelé haladva az elágazásokban, függvényekben, satöbbi. Úgy látom, eltévedtem. :) Ez a cikk nem erről szól.
A programozást leginkább a művészetekhez tudnám hasonlítani. Tovább megyek, egyenesen művészetnek nevezem. Ahogy egy témáról két ember nem tud két ugyanolyan verset írni, ahogy két szobrász nem tud két ugyanolyan szobrot készíteni, két programozó sem fogja soha ugyanúgy megoldani ugyanazt a problémát. Ez a természet rendje. :) Itt is vannak korszakalkotó egyéniségek, kreatívak, olyanok, akik lemásolják mások munkáját.
És most a mások által minden bizonnyal legjobban vitatott rész következik. Szerintem a programozás több, mint művészet. Több, mint bármelyik művészet. Ami a legtöbb programozót arra sarkallja, hogy ennyi órát töltsön a számítógép előtt töltve az az, hogy olyan programot alkot, ami gyakorlatilag külön életre kel. Ha kell, segít nekünk, ha kell szórakoztat, épp csak kávét nem főz (a webes program [még...]). Összességében: ha egy nagyobb projectet befejezek, szeretem látni, hogy olajozattan működnek a dolgok. Pont úgy, ahogy én azt megálmodtam. Mint a Mustang... :)
Utóbbi időben sokan kérdezték tőlem, hogy miért szeretem annyira a programozást. Hogy lehet valakinek olyan hobbija, ami nagyrészt arról szól, hogy a monitoron bámulja a látszólag érthetetlen nyelven írt szöveget az ember. Ennyit lát belőle a külső szemlélő. Egy sokszínű "szövegszerkesztőt", amiben olyan karakterek vannak kupacra halmozva, aminek nagy részét nem is tudja, milyen billentyűkombinációval kell megjeleníteni. Másik lehetőség, hogy nem is ismeri ezeket a speciális karaktereket. :)
Emlékszem, egyszer egy rokonom akkor nyitott be hozzám, mikor épp melóztam. Mondta, hogy szeretné megnézni, hogy néz ki a fejlesztés folyamata. Saját bevallása szerint csalódott. Annyit látott, hogy kávét szürcsölgetve, váltogattam az ablakok között és ide-oda bepötyögtem pár sor kódot. Azt hitte csórikám, úgy néz ki a programozás, ahogy a tévében mutatják nekünk a hackereket. Fekete háttér, zöld karakterek, eszméletlenül gyors folyamatos gépelés. Ezek után kontárnak nézik azt, akik egy több ezer sorból álló programot nem egy levegővel és nem folyamatosan írja le, hanem kívülről befelé haladva az elágazásokban, függvényekben, satöbbi. Úgy látom, eltévedtem. :) Ez a cikk nem erről szól.
A programozást leginkább a művészetekhez tudnám hasonlítani. Tovább megyek, egyenesen művészetnek nevezem. Ahogy egy témáról két ember nem tud két ugyanolyan verset írni, ahogy két szobrász nem tud két ugyanolyan szobrot készíteni, két programozó sem fogja soha ugyanúgy megoldani ugyanazt a problémát. Ez a természet rendje. :) Itt is vannak korszakalkotó egyéniségek, kreatívak, olyanok, akik lemásolják mások munkáját.
És most a mások által minden bizonnyal legjobban vitatott rész következik. Szerintem a programozás több, mint művészet. Több, mint bármelyik művészet. Ami a legtöbb programozót arra sarkallja, hogy ennyi órát töltsön a számítógép előtt töltve az az, hogy olyan programot alkot, ami gyakorlatilag külön életre kel. Ha kell, segít nekünk, ha kell szórakoztat, épp csak kávét nem főz (a webes program [még...]). Összességében: ha egy nagyobb projectet befejezek, szeretem látni, hogy olajozattan működnek a dolgok. Pont úgy, ahogy én azt megálmodtam. Mint a Mustang... :)
2011. december 11., vasárnap
Motiváció
Az itt leírtak szigorúan szubjektív megállapítások. Csak a saját véleményem, nem muszáj velük egyet érteni.
Motiváció. Kezdő, esetleg nem túl kezdő programozó vagy, aki a fejébe vette, hogy még pedig akkor is megtanulja a webprogramozáshoz szükséges nyelveket? Tudatosítanod kell magadban, hogy mi a terved az egésszel.
Hobbi: Többnyire így kezdjük, sokunknál az is marad. A legszebb az egészben, hogy semmiféle anyagi cél nem vezérel, nem akarsz másoknak megfelelni, egyedül saját magadnak. A kreativitásodat napjainkban sajnos többnyire csak olyan projektekkel tudod kiélni, amik non-profit jellegűek. Ebbe muszáj beletörődni. Ha kapsz egy megbízást, ott többnyire korlátozni fognak téged, irányt mutatnak, ami a tanulás időszakában minden, csak nem jó. Rombolja a lelkesedést.
Pénz: Ahogy azt az előbb is leírtam, ne akard az elején, hogy pénzt keress a programozással. Mennyire az elején? Az első fél évben, vagy akár az első pár évben. Változó. Tapasztalatból tudom, hogy az első igazán nagy elismerés az, mikor pénzzel díjazzák azt, hogy te tudsz valamit, amit relatív kevesen rajtad kívül. Napjainkban boldog boldogtalan programozó(nak képzeli magát), ezért juss el egy olyan szintre, mikor már nyugodt szívvel mondod azt, hogy tényleg megéri a pénzt az, amit csinálsz.
Büszkeség: Fontos motiváló tényező volt számomra, mikor láttam a többieken, hogy tisztelnek azért, amit csinálok. Hogy látszólag a semmiből hozok létre valamit, ami működik és ellátja a funkcióját. Elmondhatatlan érzés dagadó mellel hallgatni az elismerést azután, hogy annyi időt beleöltem egy programba.
Legjobb akarsz lenni? Akarj az lenni! Annak ellenére akarj az lenni, hogy tudod, hogy nem lehetsz az. Mindig lesz jobb nálad. Ezért inkább az legyen a célod, hogy jobb legyél, mint tegnap voltál. A biztos fejlődés kulcsa. :)
Ha komolyan gondolod, hogy programozni szeretnél, sokszor elő fog fordulni az, hogy elakadsz, valamit nem értesz. Ez az élet rostája. Ha itt elhullasz, ha elég ennyi, hogy megtörjön a motivációd, akkor lehet, hogy nem is neked szánták ezt a területet. Ha viszont sikerül ezeken túllendülnöd, akkor egy olyan érzés és tudás birtokosa leszel, ami tényleg segíteni fog a jövőben is. Sose félj segítséget használni, olvasni a manualt és egyebeket. A legjobb programozók is utánanéznek néhány funkciónak, amit keveset használnak. Elvégre ezért jöttek létre ezek a tudástárak. Nem szégyen használni őket. A programozó is használja a manual-t és a felhasználó is. Viszont a programozó megérti és a forráskódba be is tudja építeni ezeket. A nyelvtanulás nem abból áll, hogy az összes funkciót kívülről fújd oda-vissza, hanem abból, hogy tudd használni őket ott és úgy, ahogy azt kell.
Sokszor fogod azt is érezni, hogy baromi unalmas, amit csinálsz, nem leled benne örömödet. Ez teljesen természetes, ettől nem kell megijedni. Mutasson nekem valaki egy olyan hobbit, aminek minden egyes másodperce élvezetes. Vegyük példának a regisztrációs scripteket. Minden egyes inputot számtalan szempont szerint kell ellenőrizni, ami nem éppen élvezetes mulatság. Viszont regisztráció szinte mindenhol kell, hogy legyen. Senki sem mondta még, hogy élvezni kéne olyan dolgot, amit egy héten több tucatszor csinál az ember.
Gyakorlat vs. Elmélet Erről nagyon megoszlanak a vélemények. Én személy szerint azt vallom, hogy a gyakorlat fontosabb. Bár a kettő nem létezhet egymás nélkül, mégis. A programozás gyakorlati dolog. Ha csak a gyakorlat megy, akkor többnyire működő, de trágya kódokat fogsz írni. Ha csak az elmélet, akkor tudni fogod, hogy hogy lenne helyes megírni, de nem fogod tudni, mert nem látod át. Ha rám hallgatsz, akkor már az elejétől kezdve a gyakorlatra összpontosítasz, az elmélet úgy is ragad rád közben. Viszont ha használod is a tanulatakat, akkor az jobban rögzül benned és még sikerélményed is lesz, amit egy átnyálazott elméleti könyv után nem igazán lehet elmondani.
Összességében mi a különbség programozó és programozó között? Mi a különbség ember és ember között? Alapvetően semmi, mégis szinte minden. Pont ez az egyik legnagyobb szépsége a programozásnak. Minden ember belecsempészi a scriptjébe saját magát. Nem lehet kétszer ugyan úgy megírni egy kódot, mégis egy feladatot 1001 féle képpen meg lehet oldani.
Motiváció. Kezdő, esetleg nem túl kezdő programozó vagy, aki a fejébe vette, hogy még pedig akkor is megtanulja a webprogramozáshoz szükséges nyelveket? Tudatosítanod kell magadban, hogy mi a terved az egésszel.
Hobbi: Többnyire így kezdjük, sokunknál az is marad. A legszebb az egészben, hogy semmiféle anyagi cél nem vezérel, nem akarsz másoknak megfelelni, egyedül saját magadnak. A kreativitásodat napjainkban sajnos többnyire csak olyan projektekkel tudod kiélni, amik non-profit jellegűek. Ebbe muszáj beletörődni. Ha kapsz egy megbízást, ott többnyire korlátozni fognak téged, irányt mutatnak, ami a tanulás időszakában minden, csak nem jó. Rombolja a lelkesedést.
Pénz: Ahogy azt az előbb is leírtam, ne akard az elején, hogy pénzt keress a programozással. Mennyire az elején? Az első fél évben, vagy akár az első pár évben. Változó. Tapasztalatból tudom, hogy az első igazán nagy elismerés az, mikor pénzzel díjazzák azt, hogy te tudsz valamit, amit relatív kevesen rajtad kívül. Napjainkban boldog boldogtalan programozó(nak képzeli magát), ezért juss el egy olyan szintre, mikor már nyugodt szívvel mondod azt, hogy tényleg megéri a pénzt az, amit csinálsz.
Büszkeség: Fontos motiváló tényező volt számomra, mikor láttam a többieken, hogy tisztelnek azért, amit csinálok. Hogy látszólag a semmiből hozok létre valamit, ami működik és ellátja a funkcióját. Elmondhatatlan érzés dagadó mellel hallgatni az elismerést azután, hogy annyi időt beleöltem egy programba.
Legjobb akarsz lenni? Akarj az lenni! Annak ellenére akarj az lenni, hogy tudod, hogy nem lehetsz az. Mindig lesz jobb nálad. Ezért inkább az legyen a célod, hogy jobb legyél, mint tegnap voltál. A biztos fejlődés kulcsa. :)
Ha komolyan gondolod, hogy programozni szeretnél, sokszor elő fog fordulni az, hogy elakadsz, valamit nem értesz. Ez az élet rostája. Ha itt elhullasz, ha elég ennyi, hogy megtörjön a motivációd, akkor lehet, hogy nem is neked szánták ezt a területet. Ha viszont sikerül ezeken túllendülnöd, akkor egy olyan érzés és tudás birtokosa leszel, ami tényleg segíteni fog a jövőben is. Sose félj segítséget használni, olvasni a manualt és egyebeket. A legjobb programozók is utánanéznek néhány funkciónak, amit keveset használnak. Elvégre ezért jöttek létre ezek a tudástárak. Nem szégyen használni őket. A programozó is használja a manual-t és a felhasználó is. Viszont a programozó megérti és a forráskódba be is tudja építeni ezeket. A nyelvtanulás nem abból áll, hogy az összes funkciót kívülről fújd oda-vissza, hanem abból, hogy tudd használni őket ott és úgy, ahogy azt kell.
Sokszor fogod azt is érezni, hogy baromi unalmas, amit csinálsz, nem leled benne örömödet. Ez teljesen természetes, ettől nem kell megijedni. Mutasson nekem valaki egy olyan hobbit, aminek minden egyes másodperce élvezetes. Vegyük példának a regisztrációs scripteket. Minden egyes inputot számtalan szempont szerint kell ellenőrizni, ami nem éppen élvezetes mulatság. Viszont regisztráció szinte mindenhol kell, hogy legyen. Senki sem mondta még, hogy élvezni kéne olyan dolgot, amit egy héten több tucatszor csinál az ember.
Gyakorlat vs. Elmélet Erről nagyon megoszlanak a vélemények. Én személy szerint azt vallom, hogy a gyakorlat fontosabb. Bár a kettő nem létezhet egymás nélkül, mégis. A programozás gyakorlati dolog. Ha csak a gyakorlat megy, akkor többnyire működő, de trágya kódokat fogsz írni. Ha csak az elmélet, akkor tudni fogod, hogy hogy lenne helyes megírni, de nem fogod tudni, mert nem látod át. Ha rám hallgatsz, akkor már az elejétől kezdve a gyakorlatra összpontosítasz, az elmélet úgy is ragad rád közben. Viszont ha használod is a tanulatakat, akkor az jobban rögzül benned és még sikerélményed is lesz, amit egy átnyálazott elméleti könyv után nem igazán lehet elmondani.
Összességében mi a különbség programozó és programozó között? Mi a különbség ember és ember között? Alapvetően semmi, mégis szinte minden. Pont ez az egyik legnagyobb szépsége a programozásnak. Minden ember belecsempészi a scriptjébe saját magát. Nem lehet kétszer ugyan úgy megírni egy kódot, mégis egy feladatot 1001 féle képpen meg lehet oldani.
Kezdetek, magamról, no meg a többi
Lassan nyolc éve kezdődött minden. Kis pisiként meguntam azt, hogy azok a játékok, amikkel játszottam - bár tetszettek - nem olyanok, ahogy én képzelem őket. Szinte az összeset ki tudtam volna egészíteni a saját ötleteimmel. Világéletemben nagy kritikus voltam, szóval ez szerintem érthető is. Tudom azt is, hogy sok hasonló korú gyerek változtatna a játékokon, mert túl nehéz neki, nem elég jó a grafika, kevés a pálya. A gyerekeknek van a legjobb képzelőerejük. Viszont nekem konkrét terveim voltak.
Egy szép, napos nyári délutánon rájöttem, hogy az egyik játékoz elérhető egy kiegészítő, amivel pályákat lehet készíteni a saját ízlésünk szerint. Már meg nem mondom, mi volt a játék neve, nagyon régen történtek ezek. :) Hogy őszinte legyek, rögtön a rabjává váltam és hetekig csináltam a pályákat, ömlött belőlem a kreativitás. Bevittem az osztályba - akkor még floppyn - ezeket a map-eket, megbeszéltük mi a jó benne, mi nem, átalakítottuk őket, újakat csináltunk. Pár hasonló indíttatásokat tápláló tökfejjel még csapatot is csináltunk, a közösen elkészített műveket pedig felettük az internetre, ahol úsztunk a dicséretekben. Hihetetlenül nagy játékfejlesztőknek képzeltük magunkat, hisz akkor még nem tudtuk, hogy közel sem ilyen egyszerű az egész. Csak annyit vettünk észre, hogy amit csinálunk az működik.
Nem kellett sok idő hozzá, hogy ezt is megunjam. Igaz, teljesen saját pályákat csináltunk, de nekem más célom volt. Egy teljesen saját játékot írni, ahol én szabom a szabályokat, mindent a kedvem szerint hozok létre. Bizonyára sokan találkoztatok az olyan programokkal, mint: GameMaker, RPG Maker és társaik. Én főleg az RPG Makerrel foglalotoskodtam, de hamar elakadtam benne, mert rájöttem, hogy ott bizony már logikai kapcsolatokat kell létrehozni ahhoz, hogy olajozottan működjenek a dolgok. Utánanéztem a fórumokban és a tutoriálok alapján nekifeküdtem, hogy megértsem a lényegét. Nyögvenyelős volt és unalmas. Nem találtam a helyemet, ráadásul rengeteg helyen olvastam, hogy kár ilyenekkel vesztegetni az időt, miért nem tanul az ember akkor már valami tényleg értelmeset, ami nem korlátoz le. Igen, hatalmas korlátai vannak az ilyen programoknak, akkor is ha az elején ezt nem veszi észre a felhasználó. Végtére is, azért csinálták őket, hogy a "halandó" userek is belekóstolhassanak a játékfejlesztésbe. Akkoriban ez a tény, hogy már hónapok óta kreáltam a pályákat és használtam ezeket a programokat, mégsem tartok sehol és programozásügyileg egy nagy darab nulla vagyok, szíven ütött. Elvette az egésztől a kedvemet, viszont a "kóstolás" arra nagyon is jó volt, hogy rájöjjek, tényleg érdekel a dolog és ne adjam fel, amíg az általam kitalált játék meg nem születik.
Néhány hét kihagyás után elkezdtem Macromedia Flash-t használni. Lenyűgözött, hogy rajzolok benne, animációkat csinálok és itt is minden úgy működik, ahogy szeretném. Hozzá kell tennem, hogy az RPG Maker-es időknek köszönhetően több fórum aktív felhasználójává váltam. Olvasgattam a témában, majd elakadt a lélegzetem. ActionScript? Az mi? Minek az? És miért ilyen érthetetlen? Érdeklődtem a fórumokon, könyörögtem másoknak, hogy tanítsák meg nekem, mert nagyon jó ötleteim vannak, csak nem tudom őket megvalósítani. Ekkoriban a korom és a hozzánemértésem következtében el lettem küldve melegebb éghajlatra minden szájton, magamtól pedig nem jutottam tovább a "Hello World" megjelenítésén. Haragudtam az idősebbekre, hogy miért nem tanítják meg nekem, miért nem akar senki sem segíteni. Egy nagyon nagy igazság ekkor hangzott el, amit még most is vallok: 1. Senki sem fogja helyetted megírni a kódot. 2. Senki sem fogja helyetted megtanulni a nyelvet. 3. Csak gyakorlással lehet megtanulni programozni. A harmadik pont tartalmazza azt, amit én ekkoriban nagyon elrontottam, és amit szerintem még nagyon sokan elrontanak, amikor meg akarnak tanulni programozni. Tetemes mennyiségű anyagon rágtam át magam. Rengetem elmélet. Az elmélet pedig száraz, unalmas, nyögvenyelős. Aztán mikor végre befejeztem az elméleti anyagok olvasgatását, rájöttem, hogy nem emlékszem semmire, nem tudom ezeket gyakorlatba ültetni. Feladtam.
Az egész eredménye végtére is csupán annyi volt, hogy már itthon is úgy voltam számon tartva, mint a kis informatikus. Édesapám meg is kért, hogy csináljak egy weboldalt a saját vállalkozásának. Hiába magyaráztam neki, hogy fogalmam sincs, hogy ezek hogy működnek, nem hitt nekem és szó szerint rám parancsolt, hogy mégpedig én akkor is meg fogom neki csinálni, mert értek hozzá. Valahol meg is hozta a kedvemet az egészhez, szóval nekiálltam DreamWeaver-rel tákolni neki a buta HTML oldalt. Így visszagondolva röhejes, hogy hogy nézett ki az egész és mennyi szeméttel volt tele. :) A progi könnyű kezelhetőségének köszönhetően, illetve annak, hogy nem tartalmazott scripteket, amiknél különösebben gondolkozni kellett volna, nagyon megtetszett maga a HTML. Nem is telt el sok idő, míg a program használata közben, teljesen magamtól kitapasztalva, hogy egy-egy tag mire való, elkezdtem mezei jegyzettömbben megírni az első saját weboldalamat. Nem ismertem hasonló 10 éves gyereket, akinek már saját "kézzel írt" weboldala lett volna, szóval baromi büszke voltam magamra - a játékot, amit megálmodtam pedig még ekkor sem felejtettem el.
A HTML ekkora már kisujjból ment, viszont nem kellett senkinek sem elmagyarázni nekem, hogy ezzel még nem tudok játékokat csinálni, mert statikusak. Nem kellett mondani, tudtam én magamtól. Ennek ellenére többször is előfordult, hogy leszedtem egy-egy játéknak a forrását. (lementettem az egészet Mozillával) Ezeket feltöltöttem a saját szerveremre és csodálkoztam, hogy miért nem működik úgy, ahogy az eredeti. Fórumon pedig fel lettem világosítva, hogy léteznek szerveroldali nyelvek, mint pl a PHP. Innentől kezdve nem volt megállás, folyamatosan ragadtak rám a dolgok. Megírtam a Hello World-öt PHP nyelven, majd az első elágazást, az első szöveges fájlt használó üzenőfalat, regisztrációt, majd megismerkedtem a MySQL-el és jött a regisztráció, minden ami szemszájnak hányingere. :)
Összességében elmondhatom, hogy nem telt el egy egész év a mezei pályakészítésektől a PHP megismeréséig. Ez pedig szerelem volt első látásra... Azóta is nyúzzuk egymást és remélem, hogy még sokáig így is lesz.
Egy szép, napos nyári délutánon rájöttem, hogy az egyik játékoz elérhető egy kiegészítő, amivel pályákat lehet készíteni a saját ízlésünk szerint. Már meg nem mondom, mi volt a játék neve, nagyon régen történtek ezek. :) Hogy őszinte legyek, rögtön a rabjává váltam és hetekig csináltam a pályákat, ömlött belőlem a kreativitás. Bevittem az osztályba - akkor még floppyn - ezeket a map-eket, megbeszéltük mi a jó benne, mi nem, átalakítottuk őket, újakat csináltunk. Pár hasonló indíttatásokat tápláló tökfejjel még csapatot is csináltunk, a közösen elkészített műveket pedig felettük az internetre, ahol úsztunk a dicséretekben. Hihetetlenül nagy játékfejlesztőknek képzeltük magunkat, hisz akkor még nem tudtuk, hogy közel sem ilyen egyszerű az egész. Csak annyit vettünk észre, hogy amit csinálunk az működik.
Nem kellett sok idő hozzá, hogy ezt is megunjam. Igaz, teljesen saját pályákat csináltunk, de nekem más célom volt. Egy teljesen saját játékot írni, ahol én szabom a szabályokat, mindent a kedvem szerint hozok létre. Bizonyára sokan találkoztatok az olyan programokkal, mint: GameMaker, RPG Maker és társaik. Én főleg az RPG Makerrel foglalotoskodtam, de hamar elakadtam benne, mert rájöttem, hogy ott bizony már logikai kapcsolatokat kell létrehozni ahhoz, hogy olajozottan működjenek a dolgok. Utánanéztem a fórumokban és a tutoriálok alapján nekifeküdtem, hogy megértsem a lényegét. Nyögvenyelős volt és unalmas. Nem találtam a helyemet, ráadásul rengeteg helyen olvastam, hogy kár ilyenekkel vesztegetni az időt, miért nem tanul az ember akkor már valami tényleg értelmeset, ami nem korlátoz le. Igen, hatalmas korlátai vannak az ilyen programoknak, akkor is ha az elején ezt nem veszi észre a felhasználó. Végtére is, azért csinálták őket, hogy a "halandó" userek is belekóstolhassanak a játékfejlesztésbe. Akkoriban ez a tény, hogy már hónapok óta kreáltam a pályákat és használtam ezeket a programokat, mégsem tartok sehol és programozásügyileg egy nagy darab nulla vagyok, szíven ütött. Elvette az egésztől a kedvemet, viszont a "kóstolás" arra nagyon is jó volt, hogy rájöjjek, tényleg érdekel a dolog és ne adjam fel, amíg az általam kitalált játék meg nem születik.
Néhány hét kihagyás után elkezdtem Macromedia Flash-t használni. Lenyűgözött, hogy rajzolok benne, animációkat csinálok és itt is minden úgy működik, ahogy szeretném. Hozzá kell tennem, hogy az RPG Maker-es időknek köszönhetően több fórum aktív felhasználójává váltam. Olvasgattam a témában, majd elakadt a lélegzetem. ActionScript? Az mi? Minek az? És miért ilyen érthetetlen? Érdeklődtem a fórumokon, könyörögtem másoknak, hogy tanítsák meg nekem, mert nagyon jó ötleteim vannak, csak nem tudom őket megvalósítani. Ekkoriban a korom és a hozzánemértésem következtében el lettem küldve melegebb éghajlatra minden szájton, magamtól pedig nem jutottam tovább a "Hello World" megjelenítésén. Haragudtam az idősebbekre, hogy miért nem tanítják meg nekem, miért nem akar senki sem segíteni. Egy nagyon nagy igazság ekkor hangzott el, amit még most is vallok: 1. Senki sem fogja helyetted megírni a kódot. 2. Senki sem fogja helyetted megtanulni a nyelvet. 3. Csak gyakorlással lehet megtanulni programozni. A harmadik pont tartalmazza azt, amit én ekkoriban nagyon elrontottam, és amit szerintem még nagyon sokan elrontanak, amikor meg akarnak tanulni programozni. Tetemes mennyiségű anyagon rágtam át magam. Rengetem elmélet. Az elmélet pedig száraz, unalmas, nyögvenyelős. Aztán mikor végre befejeztem az elméleti anyagok olvasgatását, rájöttem, hogy nem emlékszem semmire, nem tudom ezeket gyakorlatba ültetni. Feladtam.
Az egész eredménye végtére is csupán annyi volt, hogy már itthon is úgy voltam számon tartva, mint a kis informatikus. Édesapám meg is kért, hogy csináljak egy weboldalt a saját vállalkozásának. Hiába magyaráztam neki, hogy fogalmam sincs, hogy ezek hogy működnek, nem hitt nekem és szó szerint rám parancsolt, hogy mégpedig én akkor is meg fogom neki csinálni, mert értek hozzá. Valahol meg is hozta a kedvemet az egészhez, szóval nekiálltam DreamWeaver-rel tákolni neki a buta HTML oldalt. Így visszagondolva röhejes, hogy hogy nézett ki az egész és mennyi szeméttel volt tele. :) A progi könnyű kezelhetőségének köszönhetően, illetve annak, hogy nem tartalmazott scripteket, amiknél különösebben gondolkozni kellett volna, nagyon megtetszett maga a HTML. Nem is telt el sok idő, míg a program használata közben, teljesen magamtól kitapasztalva, hogy egy-egy tag mire való, elkezdtem mezei jegyzettömbben megírni az első saját weboldalamat. Nem ismertem hasonló 10 éves gyereket, akinek már saját "kézzel írt" weboldala lett volna, szóval baromi büszke voltam magamra - a játékot, amit megálmodtam pedig még ekkor sem felejtettem el.
A HTML ekkora már kisujjból ment, viszont nem kellett senkinek sem elmagyarázni nekem, hogy ezzel még nem tudok játékokat csinálni, mert statikusak. Nem kellett mondani, tudtam én magamtól. Ennek ellenére többször is előfordult, hogy leszedtem egy-egy játéknak a forrását. (lementettem az egészet Mozillával) Ezeket feltöltöttem a saját szerveremre és csodálkoztam, hogy miért nem működik úgy, ahogy az eredeti. Fórumon pedig fel lettem világosítva, hogy léteznek szerveroldali nyelvek, mint pl a PHP. Innentől kezdve nem volt megállás, folyamatosan ragadtak rám a dolgok. Megírtam a Hello World-öt PHP nyelven, majd az első elágazást, az első szöveges fájlt használó üzenőfalat, regisztrációt, majd megismerkedtem a MySQL-el és jött a regisztráció, minden ami szemszájnak hányingere. :)
Összességében elmondhatom, hogy nem telt el egy egész év a mezei pályakészítésektől a PHP megismeréséig. Ez pedig szerelem volt első látásra... Azóta is nyúzzuk egymást és remélem, hogy még sokáig így is lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)